Két mondat, és kész.

Mondd ki, mi ez, és engedd meg.

Egy tizennégy éves úgyis átlát rajtad, ezért nem érdemes álcázni. Ami működik, az a két mondat: mi ez, és hogy szabad. A többit a játék intézi, mert a gyerek oldalán már nem a vizsgáról van szó, hanem a runról.

1. Mondd ki, és adj rá engedélyt. „Nézd, ez egy matekgyakorló játék a felvételire. Ezzel játszhatsz, amennyit akarsz.” Ő nem a „matek” szót hallja meg, hanem azt, hogy „amennyit akarsz”. Egy játék, amire nincs képernyőidő-vita, az ritka kincs tizennégy évesen. Ennyi, és otthagyod.
2. Ha nem harap: kérj segítséget. Indítsd el te a telefonodon, és akadj el: „Ezt a hullámot nem tudom átvinni, nézd már meg.” Egy tizennégy éves bármit megcsinál, amiben jobb lehet a szüleinél.
3. Tartsd is az engedélyt. Ne kérdezd ki, ne ellenőrizd, ne alkudj a játékidőről. Amit megígértél, az szabad. Hogy mennyit játszott, azt a szülői fiókban úgyis látod, neki nem kell tudnia, hogy nézed.
4. A leggyorsabb út a barátja. Küldd el ezt az oldalt egy olyan szülőnek, akinek a gyereke az ő barátja. Ha ketten kezdik ugyanazon a napon, egymást húzzák, és te kimaradsz belőle. Ez működik a legjobban.

Amit ne mondj utána: „na, matekoztál ma?”, „mennyit léptél?”, „ez most tanulás volt”. Az engedély attól engedély, hogy nem jár hozzá számonkérés.